kormányzati szervezet

Minamiisze város (Mie prefektúra, Japán)

Aktivizálás és tájékoztatás a Reels, a Threads és az Edits használatával

Minamiisze egy kisebb település Japán középső részén, Mie prefektúrában. A tengerparti város, amelynek lakossága meghaladja a 10 000 főt, 2005-ben jött létre két kisebb település összeolvadásával, és elsősorban halászatáról, valamint mezőgazdasági és erdészeti tevékenységeiről ismert. A helyi vezetők tisztában voltak vele, hogy a város Instagram-fiókja nem volt aktív használatban és kevés követővel büszkélkedhetett. Ezt azonban néhány lelkes önkormányzati munkatárs meg szerette volna változtatni.


A kihívás


Minamiisze tisztségviselői tudták, hogy jobban kellene aktivizálniuk az online közösségeket, ráadásul ezt könnyen befogadható módon kellene tenniük. A cél többek között az volt, hogy kapcsolatot alakítsanak ki a helyi lakossággal, hogy eljuttathassák hozzájuk a fontos helyi híreket és riasztásokat, ugyanakkor a szélesebb közösséget, a turistákat is meg kívánták szólítani, hogy megismertessék velük a Minamiisze látnivalóival kapcsolatos tudnivalókat. Nehezen haladtak, mert nem volt elegendő ember a feladatra.


A megoldás


Az önkormányzat azért döntött úgy, hogy az Instagramot használja Minamiisze népszerűsítésére és a várossal kapcsolatos információk megosztására, mert a professzionális fiókokat több adminisztrátor is kezelheti. Az önkormányzati alkalmazottak – több részleg önkéntesei – egy, területeken átívelő irányítási rendszert alakítottak ki a nagyközönség tájékoztatásához. Többek között az is a csapat célja volt, hogy megoldjanak gyakran felmerülő problémákat, például azt, hogy mennyi ideig tart egy-egy bejegyzés jóváhagyása. A tagok kidolgoztak egy munkafolyamatot a jóváhagyások kezelésére, így a tájékoztató Instagram-bejegyzések hamarabb tudtak megjelenni. A csapat az Edit alkalmazásban kezdett Reels-videókat készíteni, így egyszerűbbé vált a videó-létrehozás és -közzététel folyamata az organikus bejegyzéseknél és a Reels-hirdetéseknél is. Emellett elkezdték használni a Threadset is, ahol Reels-videókat és szöveges threadeket tesznek közzé, hogy az információk könnyen érthetőek és széles körben elérhetőek legyenek. Azért, hogy a tájékoztatás még figyelemfelkeltőbb legyen, a Reels-videókban gyakran felbukkan Minamiisze kabalafigurája, Taimi, aki egy tengeri durbincs apa és egy mandarin anya gyereke – mindkettő rendkívül fontos helyi termék. A Threads platformot Minamiisze városa arra is használja, hogy olyan háttér-információkkal szolgáljon, amelyek átadására az Instagram önmagában nem elég.

Hiba történt.
Probléma van a videó lejátszásával.
Hiba történt.
Probléma van a videó lejátszásával.

Eredmények


Az Instagram és a Threads használatával Minamiisze népszerűsíteni tudta magát a turisták körében, emellett az önkormányzat javítani tudta a helyieknek nyújtott tájékoztatás és szolgáltatások minőségét is. Például amikor Minamiisze Reels-hirdetésekben keresett önkénteseket egy csillagászati témájú eseményhez, az érdeklődők körülbelül fele (51%-a) a hirdetésen keresztül jelentkezett.

66%-os

növekedés a Reels-bejegyzések átlagos elérésében 2023 és 2024 között

70%-os

növekedés a Reels-videók átlagos megtekintésszámában 2023 és 2024 között

~2-szeres

növekedés az Instagram-követők számában 2023 és 2024 között a megnövekedett számú Reels-bejegyzéseknek köszönhetően

„Azzal, hogy több figyelmet fordítottunk az Instagramra és a Threadsre, illetve elkezdtük használni az Edits alkalmazást a videók létrehozásához, teljesen megváltozott, hogyan osztjuk meg az emberekkel a városunk történetét. Most már időben tudunk írni a városi hírekről, egyszerűbben tudjuk aktivizálni a közönségünket, és városunk egyedi, tengerparti bájára minden eddiginél több helyi lakos és látogató figyelmét tudjuk ráirányítani.”


Kodzsima Nobuhito, a közösségépítés előremozdításáért felelős részleg igazgatója
Minamiisze város

Tanulságok


  1. Területeken átívelő együttműködés: Minamiisze sikere a különböző részlegeken dolgozó munkatársak együttműködésének köszönhető. A közös munkafolyamatok kialakításával felszámolhatók a szűk keresztmetszetek, egyszerűsödhet a kommunikáció, és új ötletek kerülhetnek napvilágra.
  2. A megfelelő technológia a megfelelő időben: Több, egymással kompatibilis alkalmazás használatával a város változatosabbá, könnyebben hozzáférhetővé és magával ragadóbbá tudta tenni tartalmait.
  3. A gyorsaság előtérbe helyezése a tökéletesség helyett: Gyorsabbá váltak a jóváhagyások és a bejegyzések közzététele, így a szórványos hírek helyett Minamiisze most már folyamatos kommunikációt tud fenntartani. Ennek a változásnak köszönhetően az üzenetek relevánsabbá és hatékonyabbá váltak.
  4. Érzelmi kapcsolódás a vizuális történetmesélésnek köszönhetően: Minamiisze nemcsak bejelentésekhez használta a Reels-videókat, hanem arra is, hogy emlékezetes módon mutassa meg a város hangulatát, vonzerejét.
  5. Mérőszámok követése a hatás kimutatásához és a stratégia alakításához: Az olyan mérhető eredmények, mint a megtekintések számának 70%-os emelkedése, igazolják Minamiisze stratégiájának sikerességét. A marketing és a teljesítménykövetés együttes használatával finomítani lehet a taktikát, és ki lehet mutatni a megtérülést.

Itt részletesebben is tájékozódhatsz arról, hogyan segíthet az Instagram növelni az elérést és az aktivitást.