Bevált gyakorlat
2021. július 19.
A vállalkozás gyarapítása: 3 tipp hatásos tartalmak készítéséhez a Facebook Business Suite segítségével
Ha rendszeresen új történeteket és bejegyzéseket teszel közzé a Facebook- és Instagram-fiókoddal, az emberek látni fogják, hogy zajlik az élet. Világos lesz számukra, hogy a vállalkozásod valódi, aktív és készen áll az új ügyfelek fogadására. Eszközeinket igazán hasznosnak találod majd, ha szívesen adnál némi löketet a kisvállalkozásod közösségimédia-jelenlétének, és szemléltetni akarod, hogy digitális „ajtód” nyitva áll a látogatók előtt. A következő hónapokban több bevált gyakorlatot is megosztunk, amelyekkel sikeressé teheted a vállalkozásodat. Ezeknek a Facebook Business Suite – egy ingyenes, tavaly bejelentett eszköz – áll majd a középpontjában. Ez az eszköz lehetővé teszi ugyanis, hogy az összes, Facebookon, Instagramon és Messengerben zajló tevékenységedet egy helyen kezeld.1
„A tartalmak következetességének, letisztultságának és egyszerűségének megőrzése valójában nehezebb, mint maga a tartalomkészítés” – vélekedik Neelam Gopwani, a Vision Express elnöke. „A Business Suite eszköznek köszönhetően a vállalat több, különböző feladatokat ellátó részleget is gördülékenyen egy helyre tudott irányítani. Mindenki egyetlen átfogó alkalmazásban foglalkozik a hirdetésekkel, a tartalmakkal, a közzététellel, valamint a közönség és a közösség kezelésével.”
A továbbiakban ismertetett három tippünkkel hatásos tartalmakat készíthetsz, és áttekintheted, hogyan könnyítheti meg a Business Suite a tartalmak közzétételét a vállalkozásod számára a folyamat minden egyes szakaszában.
1 Előre tervezés és időmegtakarítás.
Ha vállalkozásod rendszeresen közzétesz tartalmakat, ügyfeleid látóterében maradhatsz, akiknek így nagyobb valószínűséggel jutsz majd eszükbe, ha vásárolni szeretnének. Emellett új ügyfeleket is megnyerhetsz magadnak, ha az emberek látják, mit képvisel és milyen értéket teremt a vállalkozásod.
A rendszeres közzétételi ütemterv akkor tartható a legegyszerűbben, ha előre tervezel. Ütemezz be bejegyzéseket és történeteket, valamint használd a Facebook Business Suite „Naptár” funkcióját. Így több bejegyzést és történetet is betárazhatsz a következő hétre vagy hónapra. A tartalomnaptár előzetes megtervezésével több időd marad a legfontosabb dolgokra – vagyis a vállalkozásod útjának egyengetésére. A Business Suite naptárnézetével egy pillanat alatt felmérheted, hogy mik vannak tervben. Így könnyen észreveheted és orvosolhatod, ha valahol üresjárat van a tervezési ütemtervedben. Sőt, ha időt szeretnél megtakarítani, akár a Facebookról és az Instagramról is átvehetsz tartalmakat.
Beütemeztél egy bejegyzést, de utólag mégis arra jutsz, hogy jobb lenne csiszolni rajta? Semmi gond. Akkor is nyugodtan módosíthatod a bejegyzést, ha már beütemezted. Így időt spórolhatsz, és nem kell mindent a nulláról kezdened.
Ezenkívül bárhol készíthetsz bejegyzéseket, ha letöltöd az iOS vagy Android rendszerre tervezett Business Suite alkalmazást. Ha menet közben jön meg az ihlet, megnyithatod a Business Suite alkalmazást, és akár piszkozat formában is létrehozhatsz egy bejegyzést, amelyet később közzétehetsz, vagy akár be is ütemezhetsz egyenesen a mobilalkalmazásban.

2 Tartalom-közzététel a közönség legaktívabb időszakában.
Nincs egyetemes válasz arra, hogy mikor érdemes a leginkább bejegyzéseket közzétenni a Facebookon és az Instagramon. A Business Suite Elemzések területén látható adatok azonban segíthetnek a tájékozódásban. Az „Elemzések” terület „Célközönség” lapfülén áttekintheted, hol tartózkodnak és milyen időzónához tartoznak a Facebook- és Instagram-követőid.
Ha egy ideje rendszeresen közzéteszel tartalmakat, az „Elemzések” terület „Tartalmak” lapján szintén megfigyelheted, milyen minták rajzolódnak ki. Előfordulhat, hogy a Facebook-bejegyzéseidet nagyobb aktivitás övezi, ha 17 óra után teszed közzé őket, vagy megeshet, hogy az Instagram-történeteidet többen tekintik meg hétvégenként. A levont tanulságok segítségével olyan időpontban tehetsz közzé tartalmakat, amikor a közönséged a legaktívabb és legnyitottabb.
3 A célközönség számára értékes tartalmak közzététele.
Képzeld magad elé az ideális ügyfeledet! Mi az, ami fontos neki? Mit szeretne hallani tőled? Ötletelj, vagy próbáld ki az ingyenes Blueprint-tanfolyamunkat, ahol tippeket kaphatsz azzal kapcsolatban, hogy mit érdemes közzétenni. Ezt követően letesztelheted, mi működik. Készíts el piszkozatként és ütemezz be különböző tartalomtípusokat a Business Suite felületen, és kísérd figyelemmel az „Elemzések” területet, hogy lásd, mire reagál a legpozitívabban a közönséged. Ha csak gyorsan fel szeretnéd mérni, hogy milyen a tartalmaid teljesítménye, nyisd meg a kezdőképernyőt. Ezekkel az elemzési adatokkal finomhangolhatod a tartalomstratégiádat, és olyan tartalmakat tehetsz közzé, amelyeket egyértelműen nagyra értékel a célközönséged.
Ezenkívül azokat a tartalmakat is érdemes megvizsgálni, amelyek jól teljesítettek. Jó ötlet lehet kiemelni ezeket a bejegyzéseket és tartalmakat. Akár már 1 dollárnyi befektetéssel is több potenciális ügyfelet érhetsz el.
Most, hogy utánajártál, miként gyarapíthatod a vállalkozásodat megfelelő tartalmakkal, érdemes kipróbálnod a Business Suite eszközt asztali számítógépen, illetve az iOS vagy Android rendszerre készült mobilalkalmazással. Ha további segítségre van szükséged a lebilincselő tartalmak létrehozásához, és szeretnél hozzájutni egy letölthető bejegyzéstervezőhöz, érdemes elolvasni a Facebook for Business útmutatóját.
Megjelölések
Kapcsolódó cikkek
Tippek ·
Hogyan érnek el jobb eredményeket a vállalkozások a Meta MI-alapú hirdetéseivel?
5 hirdető megosztja velünk az eredményeket, amelyeket a Meta MI-eszközeinek (Advantage+, partneri hirdetések, Business Agent és Omni for Auto) használatával tapasztaltak, amelyekkel több vásárlást értek el alacsonyabb költséggel.
Tippek ·
Így növelheted a kosárba helyezett termékek számát, ha még a csúcsidőszak előtt elnyered az emberek tetszését
Ha sikerül megnyerned az emberek tetszését a csúcsidőszak előtt, több kosárba kerülhet a terméked a legfontosabb időszakban. Megtudhatod, hogyan vívhatsz ki bizalmat az ügyfelek körében, és lendítheted fel az értékesítést az ünnepi időszakban a Meta-technológiák segítségével.
Tippek ·
A Facebook-fiókod hatékony védelmével megelőzheted, hogy adathalászat áldozatává váljon a vállalkozásod
Betekintés az adathalászatba – mit takar a jelenség, és hogyan védheted a Facebook-fiókodat vele szemben?
A postaládádba kérheted a Facebook Business híreit.
Regisztrálhatsz havi hírlevelünkre, amelyből értesülhetsz a legfrissebb újdonságokról, elemzésekről, marketingtrendekről és cikkekről a Facebooktól.




